Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
bookaholic

Egy szárnyaló története 1. rész,19. fejezet

MarÁgi · 8 hónapja
19.
Niara is nehezen aludt el az este. Nem gondolt semmi megvető dolgot Korvinról, ahogy a szegény fiú képzelte, mindössze azért aggódott, nehogy Romian keresztbe tegyen neki, és elveszítse a munkáját. 
Reggel, ahogy mentek le az étkezőbe, a másik csak valami kivehetetlen mormogással válaszolt, mikor megkérdezte tőle, hogy van.
A reggeli nyomott hangulatban telt, különösen Nia számára, mert ma Könyvtárnap van, vagyis nem mehet ki Dingóhoz. Várnia kell, hogy megtudja, amire annyira kíváncsi. És nem is keveset. Ugyanis amikor kinézett az ablakon, olyasmit pillantott meg, ami végképp tönkretett mindent. Ömlött az eső! Megérkezett az esős évszak! 
Niara tehetetlen dühében legszívesebben földhöz vágta volna az aranyozott szegélyű, kézzel festett kis porcelántányérokat, és csészéket, hogy ripityára törjenek.
Most hetekig, hónapokig nem tud kimenni! Ha kijutna, már nem lenne gond, repülni esőben is lehet, nem baj, ha gyalogosan nem lehet közlekedni a sár miatt. Na de az erdőig hogy jut ki?  A várárokban ilyenkor megduzzad a víz, tele lesz örvényekkel, neki meg csak egy korhadt fadarabja van… Eleget gyakorolt evezni, talán egy csónakkal át tudna tutajozni, de így kizárt. Ha pedig a kapun keresztül szökik ki, a falu határán túl úgysem jut a sár meg az esőzéssel járó földcsuszamlások miatt. A piactérre mégsem füttyentheti oda magához Parazsat!
Annyira elmerült a fortyogásban, és észre sem vette Romian arcán az önelégült vigyort, ahogy rápillant. Nia sosem tudta véka alá rejteni az érzelmeit, egyértelműen sugárzott róla, hogy valami miatt rendkívül bosszús, és ez persze tetszett a rosszindulatú hercegnek.
Korvin továbbra is szörnyen érezte magát. Rettenetesen fájt a nyaka, úgy elaludta a padlón fekvéssel, és most még Romian önelégült arcát is látnia kellett.
Niara gyönyörű volt ma, úgy vélte, és valahogy most ez is bosszantotta. Ahogy ott ült a lány, haja befonva, olyan hosszú, hogy a fonat a derekáig ér, a végére egy kis sárga masni oda biggyesztve. Világoskék ruha volt rajta, elöl fűzős, kevés fodorral, apró, sárga pillangómintákkal. Itteni viszonyokhoz képest egyszerű, szerény öltözet, persze Korvin tudta, hogy otthon bármelyik húga kikaparná a másik szemét egy ilyen darabért.
Valahogy az is zavarta, hogy Romian ilyen leplezetlenül bámulhatja a lányt. Jó, ő biztosan nem úgy nézi, hiszen rokonok, bár nehéz volt elképzelnie, hogy valaki ne úgy nézzen rá. Ahhoz túl szép. És valami olyan erőt sugároz magából… Korvin még soha nem látott ilyesmit, még felnőtt nők között sem, aki ennyire erős, független és határozott fellépésű lenne.
Niara egy parázskő, pontosan ugyanolyan, mint azok a fénylő, izzó kavicsok!
Reggeli után felmentek a könyvtárba. Itt még feltűnőbben telepedett rájuk a feszült csend. Niara elmélyült a tankönyvben, látszólag. Korvin észrevette persze, hogy lassan háromnegyed órája semmit sem lapozott, csak bámulja a lecsorgó esőcseppeket az ablakon, olyan gyászos arccal, mintha most tudta volna meg, hogy valaki kiirtotta a palota teljes létszámát.
Niara sok mindenen gondolkodott. Vajon Parázs elékezni fog rá, mikor viszont látja? Beleszakadt a szíve a gondolatra, hogy elveszítheti a kölyköt.
A cseppek acél szürkék voltak, követte a szemével a kanyargós útjukat az ablaküvegen. Eszébe jutott, amit Dingo mondott az emberségről. Valahogy érezte, hogy ez nagyon fontos dolog. 
Őt sohasem nevelte igazán senki. Soha senki nem mondta el, hogy mi helyes, és mi helytelen. Azt már tudta, hogy ha valakinek kárt okoz, akár szavakkal, akár tettekkel, az helytelen. Tapasztalta is unokatestvéreitől, és mindig ügyelt rá, nehogy valakivel is így viselkedjen – megalázóan, nagyképűen, vagy hogy a másik ne merje felvállalni önmagát. 
De ha kint volt az erdőben, ez megváltozott. Ott egy törvény volt csupán, az erősebb él, a gyengébb meghal. Mégis segítette az állatokat, hiszen felfogta már egészen kis gyerekként, hogy felettük áll értelemben, sok esetben képességben is. Azt gondolta, ha egy lény a másik felett áll, akkor a nagyobbnak, az erősebbnek védenie és segítenie kell a gyengébbet, a kisebbet. 
Ez úgy tűnik, Dingo szavaiból ítélve, hogy ne csak állatokra vonatkozik. Emberekre is. Embereket is segíteni kell. Ez lenne ez az emberség, amit említett. 
Mikor ide jutott gondolatban, az ajtó hirtelen kicsapódott. Összerezzenve kapta fel a fejét. 
Romian jött be a könyvtárba. Nem köszönt, egy szót sem szólt, csak végig ment a polcok közt, a cipője kopogása visszhangot vert a magas plafonú teremben. Lekapott egy könyvet, aztán ugyanúgy szó nélkül kivonult. 
Ahogy az ajtó becsukódott mögötte, Niara nagyot sóhajtott.
- Hogy lehet valaki ilyen kibírhatatlanul undok? – mormolta.
Korvin ránézett, de egy szót sem szólt.
- Hallottam tegnap is, miket mondott neked! Nagyon el van szállva magától. Nem az ő érdeme, hogy a király fiának született, szóval nem tudom, mit van úgy oda önmagért. 
Korvin megkönnyebbülést érzett ezeknek a szavaknak a hallatán.
- Ebben egyetértünk.
- Persze hogy egyetértünk! – Dőlt hátra Nia a karosszékben, amiben ült. – Egy fikarcnyival sem különb nálad, sőt! Az igazság az, hogy a kisujjadig sem ér fel!
Korvin arcát elöntötte a forróság. 
- Ezt nem mondhatod komolyan. – nagyon zavarban volt. Nia viszont csak belelovalta magát a felháborodásába.
- De igen is komolyan mondom! Komolyan gondolom! Te ezerszer többet érsz, mint ez a beképzelt, kegyetlen, érzéketlen felfújt hólyag! 
- Ha egyet értenék veled, az árulás lenne – felelte csendesen a fiú.
- Menj már! Nincs itt senki, senki nem hall. Attól meg legutoljára kell tartanod, hogy olyan elkötelezett híve lennék ennek a semmirekellőnek, hogy beárullak!
Korvin elvigyorodott, a saját fintorgó módján.
- Nem, ilyesmit egy pillanatra sem feltételeztem!
Mosolyogva néztek egymásra. Hirtelen Nia egészen közel húzódott a fiúhoz, a szeme izgatottan csillogott. Korvinnak zsongott a feje. Mire készül ez a lány?
Niara suttogva hajolt oda.
- Tudod mit, kössünk szövetséget! Titkos szövetséget!
- Mégis miről?
- Arról, hogy soha, de soha nem fogadjuk el királyunknak Romiant.
Korvinnak elakadt a hangja. Ezt nem teheti meg! Vagy mégis?
- Ez veszélyes! – ennyit bírt kinyögni mindössze.
- Igen, tudom! – Nia szemei már-már tébolyult fényben csillogtak. – Hát nem nagyszerű?
- Nagyszerű!? 
Nia csak vigyorogva bólogatott.
- Olyan izgatott vagyok! –súgta fojtva – hogy lesz egy szövetségesem egy ilyen kockázatos kérdésben!
Korvinnak lázasan pörgött az agya. Végül is mi baj lehet? Ez a lány nem fogja elárulni senkinek, és amúgy sem gondolhatja komolyan. Ha Romiant királlyá koronázzák, el fogja fogadni, mert nem lesz más választása. És mindennél jobb volt ilyen közel lenni ehhez a lányhoz, ahogy néz rá, ahogy suttog, a kezét a karjára teszi… Egészen megszédült.
- Rendben, legyen! 
Nia nem felelt, csak hirtelen megölelte Korvint. Olyan váratlanul szorította magához a fiút, hogy nem tudott reagálni sem. Egy pillanatig tartott csak az egész, a következő másodpercben Nia már előtte állt, kiegyenesedve, ünnepélyesen. Egy kis papírvágó kést emelt fel az asztalról, ami előtt ültek. Megbökte az ujját, és átadta Korvinnak. Ő is így tett, majd kezet fogtak. 
Sokáig álltak így, egymás kezét fogva, Niara csillogó szemekkel, Korvin pedig a furcsa mosolyával. 
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!
MarÁgi
YA trilógiát írok. Kaland, fantasy, dráma. Niara egy uralkodói család elárvult tagja, akinek sok mindenen kell keresztül mennie, hogy megismerje a felnőtté válást, az életet, a világot, az embereket, rabságot és szabadságot, saját céljait, és az önzetlenséget, a másokért való harcot,saját magát, és azt, hogy mire képes.